Westworld - Teszt

2018.06.27

Az HBO sorozat nyomán készült utópikus világban játszodó szépen kidolgozott rajzfilmes kinézetű életszimulátor, ami már megjelent iOS-ra és Android-ra egyaránt.

A Westworld sorozat egy sajátos utópikus világot tár elénk western köntösben, amit a mobil játéknak hűen sikerült ábrázolnia. Pontosan azt, hogy milyen lehet emberszerű robotok gyártása és a "civilizáció" kiépítése. A játékban egy kolónia életét iránythatjuk a föld alatt és a föld felszínén egyaránt. A föld alatt folyik a gyártás, diagnosztizálás, analizálás, míg a felszínen a szórakozás, bűnözés, vagy éppen a párkapcsolatok ápolása.

A Fallout Shelter nevű Bethesda játékra kifejezetten sok mindenben hasonlító westworld, önmagában nem jelent nagy szórakozást. Aki a sorozatot nem ismeri, annak halvány lila fogalma sem lehet arról, hogy mi folyik a játékban. A Host-ok legyártása még egy dolog, de hogy miért rabolnak bankot, utána pedig önként dalolva mennek a börtönbe, az biztos sokaknál kiveri a biztosítékot. Pedig egy idő után rendesen oda kell figyelnünk kis városlakóink életére, mert igen könnyen keverednek konfliktusba aminek sokszor halál a vége. Robotjainkat bizonyos kereteken belül meg tudjuk javítani, de ezek az eszközök nagyon végesen állnak rendelkezésünkre. Ezért jobb oda figyelni és még időben elkerülni egy-egy konfliktus. 

Ha nem megfelelően párosítjuk Hostjaink "szabadidős" tevékenységeiket, akkor bizony előfordul, hogy nem fogják jól érezni magukat egymást társaságában, aminek folyománya az is lehet, hogy egyikük megöli a másikat. Ha nincs megfelelő javítóeszközünk, akkor bizony elveszíthetjük örökre. Érdemes foglalkozni a Hostjaink lelki világával is, mert ha túl sok hatás éri őket, hajlamosak bekattani, és csak a földalatt elvégzett analizálás fog rajta segíteni, szintén javítóeszköz ellenében. 

Végeredményben az alkalmazás szépen fut, viccesek a rajzok, szépek a tájak, főleg a folyópart elevenedik meg a fények hatására. Viszont egy idő után igen unalmas lehet a játék, főleg azok számára akik már elég sok időt öltek a Fallout Shelter-be. A sorozat rajongóinak mindenképpen ajánlom, viszont más dolgot nem találtam benne ami hosszabb távra lekötné a sorozattól független játékosokat. 

Nézzétek meg bemutató videónkat itt: