Wasteland Heroes Beta - Teszt - Közeleg az apokalipszis

2018.10.16

A világvége utáni témákkal megannyi könyv, film, sorozat, és játék foglalkozott már, volt amelyik mély nyomott hagyott bennünk és volt amelyik nyom nélkül eltűnt a süllyesztőben. Mobiljátékok körében az apokalipszist általában csak a zombi-invázió tükrében láthattuk, de már nem sokáig. Mivel a Wasteland Heroes szakít a híres zombi világgal és egy atomháború utáni eseményeket mutat be izometrikus nézetben részben a Diablo hangulatát belevarázsolva ebbe a még fejlesztés alatt álló különleges mobiljátékba. 

Megjelenés egyenlőre nagyon bizonytalan mivel a játékban még komolyabb módosításokat is terveznek a fejlesztők, például a jelenlegi sivatagos tájat egy sokkal látványosabb kontintentális éghajlatra emlékeztető környezetetre szeretnék váltani, hogy ebből lesz is valami, az már más kérdés, viszont arra engednek következtetni ezek az információk, hogy a megjelenésre még azért várnunk kell, de addig is nézzük meg milyen a Beta verzió. 

Egy atomháború utáni világban játszódik a történet, ahol a mutáns lények felbukkanása egyáltalán nem szokatlan dolog. Hősünk pedig nem emlékszik, hogy került erre nem túl bizalomgerjesztő helyre, viszont egy mesterséges intelligencia Lachesis segít nekünk eligazodni ebben a világban. Ahol növényeket kell gyűjtenünk gyógyítás céljából, illetve nyersanyagokat, hogy a bázisunkat is tudjuk fejleszteni, nem kevésbé fegyvereket előállítani magunknak, illetve mutáns lényeket vagy robotokat magunk mellé állítani, de ez még hagyján, mivel elég sok lényt még keresztezni is tudunk egymással, és talán ez adja meg az egész játék sava-borsát igazán. 

A Map mobiljáték viszonylatban hatalmas, teleportkapuk szükségesek a gyorsabb közlekedés érdekében, különben elég sok időt vesz igénybe egy-egy nagyobb részen való átjutás. A sivatagos alap mindenhol jellemző, de teljesen nem sivár a terület, találhatunk elhagyott falukat, járműveket, szükős kanyonokat az egyetlen dolog ami fix, az az ellenségek szüntelen támadása. Ezért nem árt mindig a legjobb fegyvert és ruhát előállítanunk begyűjtött nyersanyagainkból. Szerencsére nem survival játékról van szó, ezért az étel fogyasztásra és a szomjúság szintre nem kell figyelnünk, nincs is semmiféle kijelző ami ezt mutatná nekünk, viszont a felszerelések, fegyverek előállítása hasonlóan működik mint a túlélő játékokban. Van egy listánk, ahol először feloldanunk kell a szükséges eszközt, utána látjuk, milyen nyersanyagra lesz szükségünk az előállításra, és ha ezek rendelkezésünkre állnak, akkor elkészítjük, felvesszük és máris erősebbek leszünk. 

Miközben haladunk a történetben és legyőzünk egy-egy boss-t akkor  ő automatikusan mellénk áll, és velünk harcol. Egy idő után meg tenyészteni is tudjuk őket a bázisunk területén. Nekem például ilyen lények álltak már a rendelkezésemre: Farkas, Óriás oroszlán szerű mutáns lény, Sáska ember szerű keverék, ami varázsképességekkel rendelkezik, és egy Óriás robot ami valószínűleg még a meglévő civilizált technikai fejlődés hagyatéka lett. Ha már elég időt eltöltünk a játékban lehetőségünk lesz keresztezni a fajokat egymással, kérdés az, hogy ez milyen mennyiségben érhető el. Nekem eddig a Farkasnak és a Sáskaembernek sikerült egyfajta hibrid klónját egy amolyan farkas embert létrehozni, ami jóval erősebbnek bizonyult mindkettőjüknél. Ez számomra hatalmas kedvet adott, hogy tovább folytassam a játékot. 

Összességében a Wasteland Heroes kiforratlan mivolta ellenére is bizalommal tölt el minket, a hatalmas térkép, a hangulatos zenék, az ellenségek óriási létszáma (ez nem csak az enemyk egyszerre ránk támadását jelenti, hanem a különböző típusú lényeket is), illetve a mutánsok keresztezése miatt. Amint látjátok a verziószámot, még nagyon kezdetleges formában van a játék, rengeteg módosítás várható még, amit mi türelmesen megélünk, mert inkább a jót lassan elvet támogatjuk, nem pedig a rosszat gyorsan elvét. Így vagy úgy, de előbb utóbb úgyis kiprobálhatjuk a teljes verziót, amiről természetesen be fogunk számolni nektek! Addig nézzétek meg több bemutató videónkat is a játékról, akár a kezdetekről, vagy akár már komolyabb szinten lévő karakterünkről.