Stumble Guys – Elérhető Play Áruházban

2020.10.21

A Fall Guys hatalmas sikereit látván, csupán idő kérdése volt, hogy mikor lepik el az áruházak a polcait, a különböző másolat címmel illetet alkalmazások. Így elsők között üdvözölhetjük a Stumble Guys-t, ami játékmechanikában a karaktereken kívül sok eltérést nem mutat. 

Ennek az érdekes Battle Royale játéknak nem az a lényege, hogy egymásnak eresztve halomra öljük egymást, mint amit már megszoktunk a Battle Royale játékok kapcsán, hanem itt egy akadálypályán kell karakterünkkel átszaladni, hogy az adott helyezésen belül érjük el a célt, különben kiesünk a játékból. Ha sikerül, akkor a következő versenyszámban kell ugyanezt végrehajtanunk, csak még kevesebb továbbjutó érhet a célba, míg az utolsó versenyen értelem szerűen, aki elsőnek ér be, az nyeri az adott játékot.

Humorban ez a játék sem szenved hiány. Vicces a hason csúszás lehetősége, pont úgy, mint a pályák kiépítése is. Szóval, ha nem tudsz várni a hivatalos Fall Guys mobilos megjelenésére, akkor érdemes tenned egy próbát a Stumble Guys-al is. Nézzétek meg gameplay videónkat, és ha tetszett, az alábbi linkeken már le is tudjátok tölteni a játékot. Egyelőre csak Play Áruházban érhető el, de remélhetőleg hamarosan az App Store kínálatát is bővíteni fogja.