Shadow Hunter: Lost World – Előzetes hozzáféréssel elérhető Play Áruházban

2021.05.11

Árnyék Lovagokból, és Árnyék Vadászokból szinte sosem elég. Így gondolják ezt sok fejlesztő csapatnál, hiszen évente több tucat Hack-And-Slash Platformer jelenik meg ennek a stílusnak a jegyében. Van, amelyik tudja hozni az elvárt stílust, és akkor már a rajongók örömmel ülnek le vele játszani, de sajnos előfordul, hogy bizony még csak az elvárt színvonalat sem tudják hozni.

Szerencsére ez nem így van a Shadow Hunter: Lost World tekintetében, hiszen egy elég szépen kidolgozott grafikával ellátott platformert kaptunk, amihez hozzá járul a jól kidolgozott Hack-and-Slash harcrendszer is. 

Ezen felül különböző fegyvereket, és felszereléseket gyűjthetünk be, amiket folyamatosan fejlesztenünk kell, hogy a későbbi ellenségek ellen is megfelelő sebzést, illetve védelmet biztosítsanak, ugyanis a változatos enemyk, nem csak egyre erősebbek, hanem egyre újabbak és újabbak lesznek. 

A Boss harcokat lehetőségünk van újra játszani, ahogyan az event küldetéseket is, amik által kristályokat kapunk, szintén a fejlesztéshez lesz szükségünk rájuk. 

Összességében első ránézésre, egész jó kis Akció Platformer lehet a Shadow Hunter: Lost World, hiszen a Dark Fantasy stílus, a jól működő harcrendszer, és a szépen kidolgozott grafika miatt határozottan merem ajánlani a stílus kedvelőinek.