Second Galaxy - Teszt - Látogassuk meg a második Galaxist

2019.09.27

Az űrutazás varázsa, akár a technikai megvalósítást tekintve, vagy csupán az ismeretlen felfedezését számon tartva mindenképpen érdekes lehet. A Second Galaxy, inkább az utóbbinak illúzióját próbálja kelteni bennünk, egész tűrhető módon. Ráadásul nem csak Android és iOS rendszeren, hanem PC-s felhasználók számára is teljesen ingyenesen elérhető Steamen keresztül. Kevés dolog lehet érdekesebb, mint egy spéci űrhajóval felfedezni az ismeretlen univerzumot, Kalózokkal csatározni, kereskedni, fejleszteni űrhajónkat, hogy végül a galaxis legtávolabbi pontját is elérjük. 

A Second Galaxyban egy parancsnokot alakítunk, akinek az idő folyamán egyre több hajó lesz a birtokában, amit különböző fejlesztések után, elég változatos küldetéseken kell, ha lehet jól szerepeltetnünk. Nyílt világú térképen, különböző küldetéseket tudunk elfogadni, amik egyre távolabbi helyekre kalauzolnak el minket. 

Harc közben, több taktikai eszközt is bevethetünk, úgy mint a hirtelen kigyorsítás, különböző pajzsok, vagy az ultimate támadás. A 3 alap fegyver amik szintén fejleszthetőek, harc közben rövid időközönként folyamatosan használhatóak is. Szükség is lesz rájuk, a néha elég egyenlőtlen erőviszonyokkal szemben. Választhatunk automata harcot is, de sajnos az veszít az élvezeti faktorból. 

A Grafikai kivitelezés, egész jól sikerült, mindig van valami látni való az űrben, akár csak egy bolygó, űrállomás, vagy gázfelhő is legyen az. Az utazások a csillagok között szintén látványos lett, ahogyan a harcok is. Némi képen hiány lehet, hogy nem nekünk kell célozni a hajókkal, de hát egy parancsoknak sem ez igazából a feladata. Mi viszont kiválaszthatjuk, hogy mikor, melyik ellenséget támadjuk, mikor gyorsítunk, vagy éppen lassítunk, illetve, hogy milyen nehéz fegyverzetet használjunk. Ahogyan új területet foglalunk el, új nyersanyagokat szerzünk be, amik által nem csak az űrhajónkat, hanem egész fegyverzetét is lecserélhetjük, még jobban teljesítő lövegekre. 

Összességében a Second Galaxy egy egész élvezhető Nyílt világú sci-fi MMO minimális stratégiai elemekkel, ami PC-s viszonylatban nem is annyira, de mobilos környezetben teljes mértékben megállja a helyét. Csak ajánlani tudom a téma kedvelőinek. 


Köszönjük a segítséget Quantum Gamernek