Minimax Tinyverse – Teszt – Ha már unalmas a Clash Royale

2020.06.09

A Clash Royale még a mobiljátékok hajnalán jelent meg, és szinte azonnal a mobilos stratégiai játékok trónjára került, amit az előtt csak a Tower Defense játékok birtokoltak. Az évek folyamán, rengeteg klón játék próbálkozott hasonló szisztémával, de túl sokan nem tudtak igazán maradandót felmutatni. Kivéve talán a tavaly megjelent Castle Burn (iOS, Android), és az idén debütált Minimax Tinyverse, ami történetben és hangulatban is egészen újszerűvé volt képes varázsolni a jól meg szokott játékmenetet. 

Már az alaptörténet is elég érdekesnek tűnik számomra, hiszen egy Antik boltban játszódik a cselekmény, ahol megtaláljuk ezt az érdekes játékot, amiben az emberek (Aillai) és emberszerű állatok (Creaea) harcban állnak egymással. Mi dönthetjük el melyik Realm-et (frakciót) választjuk, és onnantól az adott nép már istenségként tekint ránk. Nem is rossz, igaz? 

A Minimax Tinyverse felépítését tekintve szinte teljes mértékben ugyanazon az elven működik, talán csak annyi különbséggel, hogy itt vannak hőseink és különleges varázslataink, amik az isteni mivoltunkból adódnak. Ezt annyira érdekesen hozták fedél alá a fejlesztők, hogy konkrétan mikor áldást vagy átkot szórunk egy óriás kéz nyúl be a pályára elvégezni ezeket a feladatokat, amik később módosíthatóak, akár sárkánykézre, lovagi kesztyűre, de még lábbal is tudjuk majd irányítani a különböző varázslatokat. Természetesen az egységeket is hasonlóan tudjuk lerakni az adott pályarészekhez. 

A Játékmenet pedig roppant egyszerű. Van egy bázisunk két toronnyal. Ha sikerül elpusztítanunk az ellenség északi részén lévő tornyát, akkor 1 pontot kapunk, ha a déli ponton lévő tornyát, akkor 2 pontot kapunk, és ha a bázis épületet, akkor pedig 6 pontot kapunk. Erre a hadműveletre négy percet kapunk, és aki több ponttal zárja az idő lejártakor, az nyerte az adott mérkőzést. 

Szép számmal állnak rendelkezésünkre hősök és egységek is, akiknek csapatmunkájuk elkerülhetetlen a győzelemhez. Ezért feltétlen fontos, hogy egységeinket a hőseinkhez igazítsuk. A játékban 6 hős, 18 egység és 25 varázslat közül választhatjuk ki, hogy kit és melyik varázslatot szeretnénk csapatunk részeként látni. egy hőst tudunk választani és hat egységet és szintén hat varázslatot, ami lehet áldás vagy átok is. Ha egységeket szeretnénk lehívni az bizony mannapontba kerül, kivéve a hősök. Ha ők meghalnak akkor majdnem 1 perc, míg újra harcba tudnak szállni, ezért nem is kell semmilyen plusz költség, hogy újra lehívjuk. Ellenben az egységeinkkel és a varázslatokkal, amik külön-külön jelzett mannapontba kerülnek. A harci egységeink piros mannába kerülnek, míg az áldás vagy átok pedig kék mannát használja fel.

Összességében a Minimax Tinyverse egy remekül elkészített Clash Royale alapjaira helyezett stratégia játék, ami bizonyos tekintetben túl is nőt elődjén, hiszen a mókás kerettörténet, és az általa megalkotott pályák, a humoros karakterek, és a varázslat okozta isteni érzés szinte azonnal magával ragadja az erre érdeklődő játékosokat. Plusz a rengeteg személyre szabhatósággal még egyedibbé varázsolhatjuk egységeinket. Ugyanis szerezhetünk hőseinknek különböző díszítő elemeket, amik lehetnek akár szörfdeszka vagy napszemüveg, de ezeken felül még rengeteg mindent fel tudunk oldani nekik, pont, úgy ahogy isteni kezünket is, de még az emojikat és az avatárunk kinézetét is. Mindezek tükrében azt kell, hogy mondjam a Minimax Tinyverse remek kikapcsolódás lehet azoknak, akik már valami újdonságra vágynak, de a régi Clash Rolayle-ból megszokott elemekkel.