BOWMAX – Teszt – Ne szokj hozzá a győzelemhez, utána csak rosszabb lesz

2019.06.06

Senkinek sem szeretnénk elvenni a kedvét a BOWMAX nyújtotta élménytől, csupán tesztünk középpontjában az a nem apró újítás szerepel, amit csak a globális megjelenéssel egy időben fixáltak a készítők és nem kicsit vadították meg az amúgy is nyilvánvalóan őrült játékot. 

Az alapfelállás roppant egyszerű 3 játékos küzd 3 játékos ellen, akik különböző járgányokban érdekesebbnél érdekesebb fegyverekkel próbálják kiiktatni úgy, hogy közben a féktelenül száguldanak különböző arénaként emlegetett pályákon. Ha sikerül kiiktatnunk egy őrültet, akkor a kill-en felül kapunk egy koronát is, ami növekszik minden egyes gyilkosság után, viszont ha minket intéznek el, akkor az összes korona a gyilkosunk fejére száll. Mivel egy mérkőzés korlátozott ideig tart, konkrétan másfél perc áll rendelkezésünkre, hogy szerezzünk és magunknál is tartsunk több koronát, mint az ellenfél csapata. Ugyanis a játékot az nyeri, akinek több koronája van, nem pedig akinek több ölése. 

A BOWMAX másik érdekessége a felszerelések kombinálása, amikkel olyan szinten tudjuk személyre szabni karakterünket, hogy amilyenhez éppen kedvünk van. Minden tárgynak külön HP értéke, védelmi értéke, tartóssága, illetve a támadás elnyelését pedig százalékban kapjuk meg. Ezen felül található statisztikák mind az adott tárgynak a speciális képességeire utal, legyen az jármű, pajzs, vagy dobó fegyver ide tartozik a rocket launcher is. 11 jármű, 12 sisak, 12 mellény, 12 pajzs, 15 alapfegyver, és 6 dobó fegyver áll rendelkezésünkre, amiket idővel tudunk csak feloldani különböző ládák nyitásával, amiket nyertes mérkőzésekért, illetve a Ligában való helyezésért is kapunk. Ugyanis amint elkezdünk játszani a játékkal automatice a kezdő ligában találjuk magunkat, ahol 1 héten keresztül farmolva a pontokat, tovább tudunk jutni a következő ligába, ha elértük a kívánt helyezést. A bajnokság mellett még részt veszünk egy Gold Rush versenyen, ahol a legtöbb aranyat farmolt játékosokat láthatjuk, illetve a Global verseny, amiben viszont a killek száma számít igazán. A Pay-to-Win hatás itt is érezhető a játékban, viszont a győzelemhez kevés. Ugyanis valódi pénzért gyémántot vehetünk, amikkel mindenféle ládákat nyithatunk és valóban kaphatunk prémium felszereléseket általuk, de mivelhogy csapatjátékról van szó, így egy pay-to-win játékos kevés a győzelemhez. 

Összességében a BOWMAX egy remekül összerakott mobiljáték lett, ami bizony sokszor okozhat rage hangulatot, amikor épp az utolsó pillanatban veszik le a fejünkről a győzelmet jelentő koronát. Ám ezzel, sokkal izgalmasabbá téve a játékot, ugyanis e nélkül a módosítás nélkül nagyon nehéz fog megfordítani egy nyertes meccset, ezzel most gond nincs, és az őrült Mad Max világát idéző hangulat tökéletes megpecsételése, hogy képes belőlünk is kihozni néha az üvöltő állatot. Természetesen játék lévén nem szabad túlságosan komolyan venni, viszont a játék atmoszférája egy picit megengedi, azt hiszem ezt a fajta rage-elést. Nézzétek meg bemutató videónkat az új játékmódról.