Activison – Csúszik a Call of Duty: Mobile és a Warzone új szezonjának kezdő időpontja

2020.06.02

A Call of Duty: Mobile, már a 7. szezonját készül beindítani, míg a Warzone a 4.-et. Az eddig várt időpont a Június másodika lett volna, de az Amerikában kialakult politikai helyzet miatt, ami konkrétan Goerge Floyd tragikus halálát jelenti, amikor egy rendőri intézkedés közben, addig térdepeltek a nyakán, míg megfulladt. Azóta az Egyesült Államokban és több európai országban is tűntettek a rasszizmus és a rendőri túlkapás ellen. Az ügy olyan világszintű méreteket öltött, hogy a Sony is elhalasztotta a Playstation 5 bemutatóját, hasonló okokra hivatkozva, mint ahogy azt az Activision is tette egy közleményben:

Bár már mindannyian nagyon szeretnénk játszani a Modern Warfare, a Warzone és a Call of Duty Mobile új szezonjaival, most nem ennek van itt az ideje. Későbbi időpontokra halasztjuk el a Modern Warfare Season 4 és a Call of Duty: Mobile Season 7 indulását. Most annak jött el az ideje, lássuk és halljuk azokat, akik az egyenlőség, az igazságosság és a változás mellett emelnek szót. Mellettetek állunk."

Túl sokan nem igazán látják értelmét, hogy a politikát a játék világába keverjük, de talán van az az igazságtalanság, ami mellett már a fejlesztők sem tudnak szó nélkül elmenni. Minden esetre, ha ezzel bármi módon is hozzájárulhatunk, hogy a jövőben hasonló eset se történhessen meg, akkor igazából nincs még vitának sem helye ez ügyben. Sokak szerint ez egy újabb lehetőség, hogy pár napot nyerjenek a fejlesztők. Ha ez valóban így van, akkor bizony óriási képmutatás a részükről. Bár én személy szerint nem hiszem, hogy ilyen húzásra lenne szükségük, hogy nyerjenek pár napot. 

Minden esetre a Season 7 a Mobilos Call of Duty-hoz és a Season 4 a Warzone-hoz várhatóan Június 15.-én (Spekuláció) fog megérkezni, sokunk nagy örömére. Hogy milyen frissítést hoz majd nekünk, mobil játékosoknak a Season 7, arról pedig itt tudtok olvasni. 

Forrás: GameStar